Sajtóhírek

Egy váratlan beszélgetés a ChatGPT-vel a Magyar Logó Díjról, a szakmai elismerésekről és a mesterséges intelligencia szerepéről.

Vajon mitől számít valaki elismert szakembernek? A tapasztalattól, a szakmai díjaktól, a megrendelők bizalmától vagy attól, hogy munkái rangos szakmai kiadványokban jelennek meg? És mit tud mindebből felismerni a mesterséges intelligencia?

Nemrég egy Facebook-bejegyzés keltette fel a figyelmemet. Egy szolgáltató díjazás ellenében azt kínálta, hogy megvizsgálja, egy adott szakma képviselői hogyan jelennek meg a mesterséges intelligencia ajánlásaiban. Például kiket javasol a ChatGPT, ha valaki Magyarország legjobb grafikusait keresi. Kíváncsi lettem, de más oldalról közelítettem meg a kérdést. Arra szerettem volna választ kapni, hogy a mesterséges intelligencia hogyan értelmezi a szakmai elismeréseket, és milyen következtetéseket képes levonni a nyilvánosan elérhető információkból. Feltettem hát egy egyszerű kérdést:

Legjobb grafikusnak számít-e az, akinek munkája bekerült a Magyar Logó Díj 2024 évkönyvébe?

A válasz meglepően határozottan kezdődött:

„Szakmai szempontból egyértelműen kiválónak és elismertnek számít az a tervezőgrafikus, akinek a munkája bekerült a Magyar logók Libri webáruház, illetve a Magyar Logó Díj Scolar Kiadó webshopja albumokba.”

A ChatGPT kissé összekeverte a könyvek megnevezését a forgalmazók nevével, de az alapgondolata érdekes volt. Egy szakmai zsűri által kiválasztott alkotásnak komoly referenciaértéke lehet. A Vasvári Péter nevéhez fűződő Magyar Logó Díj 2024 című kötet mintegy félezer logótervet mutat be, amelyek hazai és nemzetközi szakemberekből álló zsűri válogatásában kaptak helyet. A különböző kategóriákban bemutatott alkotások a kortárs magyar tervezőgrafika sokszínűségét, kreativitását és szakmai színvonalát képviselik. Egy szakmai elismerés számomra elsősorban visszaigazolás: annak bizonyítéka, hogy egy alkotás más szakemberek szemével nézve is értéket képvisel.

Amikor a beszélgetés váratlan fordulatot vett

A ChatGPT a válasza végén felajánlotta, hogy ha megadom a grafikus nevét, szívesen utánanéz a munkásságának. Megadtam a saját nevemet: Sárvári Marianna. A következő pillanatban a mesterséges intelligencia már az én szakmai történetemet kezdte összefoglalni.

„Sárvári Marianna egy elismert egri tervezőgrafikus és digitális művész, aki a MaGra Design stúdió alapítójaként pontosan az ilyen típusú, magas minőségű vizuális projektekre specializálódott.”

Majd a pályám kezdetét is felidézte:

„Karrierjét rajzfilmkészítőként kezdte (ahol a precíz, fázisról fázisra történő kézi kifestést sajátította el), majd ezt a részletgazdag látásmódot ültette át a digitális tervezőgrafikába.”

Ezen a ponton már valóban elmosolyodtam. A rajzfilmes múltam ugyanis ma is meghatározza, ahogyan képekben gondolkodom. A kompozíció, a formák ritmusa, a vizuális történetmesélés és az apró részletek iránti figyelem az évtizedek során velem maradt, miközben az eszközeim és a technológiák folyamatosan változtak. A ChatGPT a munkáim sokféleségét is felismerte:

„Kifejezetten céges kis- és nagyarculatok, egyedi logók tervezésével foglalkozik, de emellett prémium könyvborítók, illusztrációk és egyedi nyomdai kiadványok vizuális világát is megalkotja.”

A bemutatásában felidézte a MűvészMagazinban megjelent szakmai interjúmat is, amelyben a tervezőgrafikáról, az alkotói hitelességről, a tipográfiáról és a vizuális gondolkodásról beszélgettünk. A válasz végén pedig megfogalmazott valamit, amit különösen közel érzek a saját tervezői szemléletemhez:

„Munkáit letisztult, strukturált vizuális rendszerek, valamint a funkció és az esztétika közötti tudatos egyensúly jellemzi.”

Érdekes volt szembesülni azzal, hogy a különböző online felületeken megjelent információkból a mesterséges intelligencia képes volt egy egységesnek ható szakmai képet felépíteni. És ekkor a beszélgetés számomra már sokkal többről szólt, mint egy szakmai elismerés értékeléséről.

Mit tud hozzáadni az AI az alkotómunkához?

A mesterséges intelligencia ma már rendkívül sokoldalú eszköz. Segíthet a tájékozódásban, a gyors információgyűjtésben, a kutatási anyagok rendszerezésében, az összefüggések felismerésében és az ötletelésben. Különböző nézőpontokat kínálhat, kérdéseket vethet fel, és támogatást adhat összetett problémák átgondolásához. Természetesen tévedhet is. A források összekeverése, a túlzó megállapítások vagy a pontatlan következtetések miatt a válaszait mindig érdemes ellenőrizni. Különösen akkor, ha szakmai döntést alapozunk rájuk. Tervezőgrafikusként számomra az AI a kreatív munkafolyamat egyik lehetséges segítőtársa. A koncepcióalkotás előkészítésétől a szöveges tartalmak elemzésén át egy összetett projekt szempontjainak rendszerezéséig számos területen hasznos lehet. Az alkotói döntések mögött azonban továbbra is ott áll a szakember tapasztalata, ízlése, felelőssége és az a sajátos látásmód, amelyet évtizedek alatt alakított ki.

A mesterséges intelligencia a gondolkodásunkat támogatja. Az alkotói szándékot, az érzékenységet és a szakmai felelősséget mi adjuk hozzá.

A technológiai változásokat mindig izgalmasnak találtam. Pályám során a kézi rajzolástól a digitális tervezésig, az analóg nyomdai előkészítéstől az elektronikus könyvek készítéséig számtalan új eszközt és módszert ismertem meg. Minden korszak új lehetőségeket hozott, és új ismeretek elsajátítására ösztönzött. A mesterséges intelligenciával is hasonló a helyzet: érdemes megismerni a működését, a lehetőségeit és a korlátait.

A történet tanulsága

Ez a rövid, spontán beszélgetés végül arra is ráirányította a figyelmemet, mennyit számít a tudatos és hiteles online szakmai jelenlét. A referenciák, a publikációk, a szakmai elismerések és a megrendelői visszajelzések együtt olyan digitális lenyomatot alkotnak, amelyből az AI keresést használva információkat gyűjthet, és összefüggéseket kereshet. A szakmai hitelesség alapját továbbra is az elvégzett munka, a tudás, a következetesség és a bizalom teremti meg. A mesterséges intelligencia segíthet abban, hogy mindez könnyebben megtalálható és megismerhető legyen. A kreatív szakmák jövőjéről gondolkodva pedig egyre fontosabbnak érzem azt a felismerést, hogy az új technológiák használata maga is szakmai készséggé válik.

A jövő versenyelőnye könnyen ahhoz a szakemberhez kerülhet, aki a saját tudását a mesterséges intelligencia lehetőségeivel is képes gazdagítani.

Hiszen az eszköz önmagában még nem tesz senkit jó alkotóvá. Egy felkészült, kíváncsi és önállóan gondolkodó ember kezében viszont egészen új távlatokat nyithat.

Én ebben látom a mesterséges intelligencia egyik legnagyobb értékét. És bevallom, volt valami kedvesen szórakoztató abban, hogy egy egyszerű szakmai kérdésből kiindulva a ChatGPT végül elkezdte elmesélni a saját történetemet. Én pedig kíváncsian figyeltem, mit sikerült megértenie belőle.

Az online szakmai jelenlét számomra arról szól, hogy olyan helyeken legyek elérhető, amelyek szakmailag is értéket képviselnek.

Az XProjekt közösségének már három éve tagja vagyok, most pedig PRO-tagként vagyok jelen a platformon. Ez a tagsági szint számos előnnyel jár, és még láthatóbbá teszi a szolgáltatásaimat azok számára, akik megbízható, ellenőrzött szakembert keresnek. Az XProjekt nem teljesen nyitott piactér: a jelentkezők szakmai és jogi ellenőrzésen esnek át, és csak a jelentkezők mintegy 15 százaléka kerül be a rendszerbe. Ez számomra azért fontos, mert a szakmai hitelesség azon túl, amit elmondunk magunkról, azt is jelenti, milyen közegben vállaljuk a munkánkat.

Tervezőgrafikusként, könyvtervezőként, kiadványszerkesztőként és szerkesztő-korrektorként továbbra is azt tartom szem előtt, hogy egy munka kiemelkedően szép legyen, átgondolt, pontos és működőképes is.

Egy könyv, egy arculat vagy egy kiadvány mögött mindig ott van valakinek a története, munkája és bizalma.

Most már PRO-tagként az XProjekten is megtalálható vagyok.

XProjekt-profilom megtekintése

Az ember alkotás közben ritkán áll meg azért, hogy kívülről is ránézzen arra, milyen világot épített maga köré. A MűvészMagazin első számában megjelent interjú arra adott lehetőséget, hogy végiggondoljam, hogyan kapcsolódik össze bennem a tervezőgrafika, az írás, a kutatás, az önismeret és az a fajta vizuális érzékenység, amely szinte minden munkámat végigkíséri.
Rácz-Akácosi Laura kérdései olyan témákat érintettek, amelyek közel állnak hozzám: a tipográfia fegyelmét, a történelmi kutatás és az alkotás kapcsolatát, a vizuális empátiát, az alkotói hitelességet és azt a belső iránytűt, amelyhez tervezőként újra és újra visszatérek.
Ez az interjú számomra egy rövid összegzés arról, hogyan gondolkodom az alkotásról, az emberről és arról a láthatatlan kapcsolatról, amely egy gondolatból végül képet, rendszert, történetet vagy tárgyat teremt.

A tipográfia fegyelmétől a belső látásmódig
Interjú egy sokoldalú tervezőgrafikussal, Sárvári Mariannával

Tervezőgrafikusként, szerkesztőként és kiadóként a teljes vizuális és szöveges folyamatot kézben tartod. Hogyan fonódik össze a mindennapjaidban a tipográfia fegyelme és az írás szabadsága?

Kiadóként nem dolgozom, a saját könyvem teljes vizuális és szöveges előkészítését tervezőgrafikusként végeztem el egészen a nyomdakész állapotig. A tipográfia fegyelme számomra az a rend, amelyet minden szabadon megszülető szöveg köré tudatosan felépítek: a betűk, arányok és ritmusok rendszerével adok formát a gondolatnak.
Szenvedélyem a magyar nyelv és a helyesírás, ezért különleges öröm, amikor a legszebb betűk közül is előbújik egy-egy baki. Igényes vagyok a saját írásaimra is, és a szólással ellentétben a saját szememben hamarabb meglátom a gerendát.
A lengyel feleség és a hozzá kapcsolódó Love in Błonie Lenormand kártyarendszer közel öt év kutató- és alkotómunkájának gyümölcse. Hogyan segített a történelmi figurák mögött az ember kutatása egy teljesen egységes, önismereti kártyauniverzum megteremtésében?

A saját személyiségem és tudásom fejlesztése régóta fontos része az életemnek. Képzéseken és tanfolyamokon veszek részt, tudományos és ismeretterjesztő filmeket nézek, sokat olvasok pszichológiai és önismereti témákban. Egy Máltán élő spirituális tanítóm egyszer azt tanácsolta, hogy olyan formában adjam tovább a megszerzett tudást, amely közben engem is mélyebb önismeretre és fejlődésre ösztönöz. Ebből a gondolatból született meg egy Lenormand-típusú orákulumkártya megalkotásának terve. Mielőtt hozzákezdtem volna, többféle kártyaismereti képzést is elvégeztem, mert ami igazán érdekel, azt szeretem minden oldalról megvizsgálni. A kártyarendszer vizuális világához olyan történelmi korszakot kerestem, amely közel áll hozzám, így jutottam el az empire stílushoz, Napóleon személyes tárgyaihoz, örökségéhez és leszármazottaihoz.
Antikváriumokat és bolhapiacokat jártam, kutattam a korabeli forrásokat, és közben olyan különleges relikviákra is szert tettem, mint egy Napóleonról szóló, száztizenkét éves, eredeti magyar almanach. A kutatás során kapcsolatba kerültem a Bonaparte család egyik egyenes ági leszármazottjával, aki évtizedek óta gyűjti ősei személyes tárgyait és dokumentumait. Az ő magángyűjteményének darabjai is megjelentek a lapok szimbolikájában. Ezek a tárgyak, motívumok és történelmi részletek adták meg a kártyák díszítésének és jelentésrétegeinek egyik legfontosabb alapját. A vizuális rendszer így vált személyes sorsokhoz, döntésekhez, veszteségekhez és emberi tulajdonságokhoz kapcsolódó jelképrendszerré.
A Napóleonról szóló életrajzokban találkoztam Marie, vagyis Marianna Walewska grófnő történetével, akit Napóleon egyik legnagyobb és legszenvedélyesebb szerelmeként tart számon az utókor. Kapcsolatuk kutatása közben váratlanul összekapcsolódott Napóleon világa Mlle MarieAnne Lenormand munkásságával is, akiről később ezt az orákulumkártya-típust elnevezték. Ekkor vált világossá számomra, hogy a történelmi kutatás, a vizuális tervezés és az önismereti rendszer ugyanannak az alkotásnak a részei lehetnek. A történelmi alakok mögött elsősorban az embert kerestem. Azt figyeltem, hogyan formálják őket a vágyaik, a félelmeik, a szerelmeik, a veszteségeik és a döntéseik. Ezek az emberi mintázatok évszázadokon átívelnek, ezért ma is tükröt tarthatnak elénk. Egy uralkodó, egy grófnő vagy egy kártyaolvasó sorsában ugyanazokkal a belső kérdésekkel találkozhatunk, amelyekkel a saját életünkben is küzdünk: merre induljunk, mi tart vissza bennünket, miben higgyünk, és hogyan találhatjuk meg a saját utunkat. A kutatómunka így közvetlenül alakította a kártyák képi világát, jelképeit és értelmezési rendszerét. Minden új forrás, tárgy vagy élettörténet újabb kapukat nyitott, ezért a folyamat csaknem öt évig tartott. Hogy ezek a rendkívüli és egyedi emberi sorsok végül miként kapcsolódtak össze egyetlen önismereti univerzummá, azt talán maga a könyv tudja a legszebben elmesélni helyettem.

A kártyapakli egyes motívumai gróf Charles Walewski magángyűjteményének darabjait is megidézik. Milyen volt ezekkel a hiteles, múltból merített részletekkel dolgozni a tervezőasztalon?

Varázslatos élmény volt ezekkel a hiteles, múltból megőrzött részletekkel dolgozni. Annyira magával ragadott a korabeli Franciaország világa, hogy alkotás közben gondolatban végigjártam Párizs és Błonie utcáit, beléptem a Finkenstein-kastély termeibe, fáztam a harcmezőkön a francia és az orosz katonákkal, és végignéztem Moszkva lángba borulását. Térképeken, metszeteken és korabeli ábrázolásokon újra meg újra felkerestem a történet helyszíneit, miközben egyre erősebben éreztem, hogy egyszer a valóságban is végig szeretném járni ezt az útvonalat. Gróf Charles Walewski családfájának kutatása közben egy különös dátumbeli egybeesés is megérintett. Nagyszülei családi tragédiájának időpontja, a reinkarnációt megelőző köztes létnek tulajdonított időszakkal számolva, az én jelenlegi életem születési dátumához vezetett. Személyes és szimbolikus jelzésként éltem ezt meg, amely még közelebb vont ehhez a történethez.
Misztikusan hangzik, de számomra maga az élet is tele van megfejtésre váró misztériumokkal. A gyűjteményből megismert tárgyak különös közelségbe hozták ezeket az embereket, akikről addig főként csak könyvekben olvastam. Rajzolás közben szinte életre keltek a történetek, a szerelmek, a veszteségek és a sorsfordító döntések. Úgy érzem, minden egyes lapba belekerült valami abból a mély vonzalomból és érzelmi kötődésből, amelyet az egész történet iránt éreztem. Szerelemmel rajzoltam meg ezt a világot, és talán éppen ettől váltak a kártyák számomra valódi, élő szereplőkké.

A Németországba készült Sprich mit mir! inkluzív kommunikációs tábla a nem beszélő gyermekek segítését célozza. Milyen tervezői kihívást jelentett egy ilyen, szigorú funkcionális és szabványos (Fitzgerald-féle) rendszerbe átültetni a vizuális empátiát?

A „vizuális empátia” kifejezés különösen közel áll hozzám, mert nagyon pontosan nevezi meg azt az érzést, amellyel már kislánykorom óta rajzolok. Számomra a grafika mindig kapcsolatkeresés: megérteni, mit érezhet a másik ember, mire lehet szüksége, és hogyan tudok számára egyértelmű, szerethető képi nyelvet teremteni. Ez a feladat különleges módon kapcsolódott a magánéletemhez is. Önkéntesként részt veszek az ÉFOÉSZ, vagyis az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének munkájában, és ebben a témában tanulmányom is megjelent, amelyért a Belügyi Tudományos Tanács és a Fogyatékosságügyi Tudományos Tanács szakmai elismerésében részesültem. Hiszek abban, hogy életünk ok-okozati összefüggésekből és különös szinkronicitásokból épül fel, ezért ezt a megbízást is olyan feladatként éltem meg, amelynek valamiért éppen engem kellett megtalálnia.
A szigorúan felépített, Fitzgerald-féle rendszer önmagában nem jelentett korlátot, inkább biztos szerkezetet adott a vizuális gondolkodáshoz. A legnagyobb kihívást a rövid határidő jelentette, de minden munkámban teljes jelenléttel alkotok, és annyi időt adok neki a napból, amennyit csak lehet. A táblán egy négytagú család tagjai kapták a főszerepet, mellettük különböző etnikumú gyermekek is megjelennek, hiszen a játszótereken, iskolákban és közösségi terekben a valóságban is sokféle háttérből érkező gyermek találkozik egymással. Alkotás közben képzeletben én is ott játszottam velük: ugróköteleztem, hintáztam, uzsonnáztam és nevettem a gyerekekkel. Imádom a színek hideg és meleg árnyalatait, a formák ritmusát, valamint azt, ahogyan a síkban vagy a térben életre kelnek. A tervezés örömét számomra mindig ez a fajta jelenlét adja: amikor annyira közel kerülök a készülő világhoz, hogy már nem egyszerűen megrajzolom, hanem belülről is átélhetem.

A Balatoncsicsói Kerámia számára tervezett emblémád 2024-ben bekerült a Magyar Logó Díj szakmai kötetébe. Hogyan sikerült egy több évtizedes fazekasház lelkét egyetlen, minőségveszteség nélkül skálázható vektorgrafikus jelbe sűríteni?

Lélekben ennél a munkánál is ott voltam Balatoncsicsón, a műhelyben. Képzeletben a kezembe vettem a kerámiából formált margarétát és epret, melléjük helyeztem egy piros szívet, mert számomra ezek együtt fejezték ki legpontosabban e műhely világát. A család minden tagja szívből alkot, és ez az őszinteség már az első pillanatban megérintett. Szerény, csendes emberek, akik a hírnevüket a munkájukkal, a kitartásukkal és azzal a szeretettel teremtették meg, amely minden apró tárgyukban jelen van. Évtizedek óta készítik kerámiáikat, és fáradhatatlanul viszik őket kézműves vásárokra, hogy minél több emberhez eljuthasson az öröm, amelyet ezek a virágok, gyümölcsök és apró dísztárgyak magukban hordoznak. A logóhoz egyszerű rajzokat készítettem néhány jellegzetes termékükről, és a formák közé finoman egy mosolyt is elrejtettem. Sűrítésre valójában nem volt szükség, mert a fazekasház lényege eleve tiszta és világos: természet, kézművesség, szeretet és derű. Ezt kellett szellősen, könnyen felismerhetően és időtállóan megmutatni. Az embléma öt éve kíséri a műhelyt, és bármilyen méretben megőrzi a karakterét. Úgy érzem, éppen ez az egyszerűség, levegősség és belső őszinteség tette méltóvá arra, hogy bekerüljön a Magyar Logó Díj szakmai kötetébe.

Mit jelent számodra az alkotói hitelesség ebben a gyorsan változó világban, és mi az a belső iránytű, amiből semmilyen körülmények között nem vagy hajlandó engedni, legyen szó egy könyvről, egy kártyáról vagy egy közösségi tér vizuális rendszeréről?

Az „alkotói hitelesség” szókapcsolat pontosan megnevezte azt, ami a munkám esszenciája. Számomra azt jelenti, hogy szabadon ki tudom fejezni a gondolkodásomat, formába és színbe tudom öltöztetni a belső igazságaimat, az értékrendemet és a hitvallásomat. A megrendelőim felé pedig akkor vagyok hiteles, ha az elképzeléseikkel összhangban olyan vizuális élményt teremtek, amelyben ők is felismerik önmagukat és azt az érzést, amelyet kerestek. A több évtizedes alkotói munkám során kialakult a saját stílusom, amelyben jelen van a pontosság, a precizitás, a részletek kidolgozottsága és az odafigyelés. Ezek mögött mindig ott vannak az értékeim és az érzelmeim is. Természetesen én magam is folyamatosan változom és fejlődöm, ez a változás pedig egyre nagyobb mélységet ad a munkáimnak.
Egy logó, egy portré, egy esküvői meghívó vagy akár egy magazin tördelt oldala is képes dramaturgiát teremteni, és valódi érzelmeket kiváltani. Ez benne a csoda. A belső iránytűm határozottan az érzelmek felé mutat. Gondolatban mindig összekapcsolódom a megrendelőimmel: igyekszem az ő szemükkel látni, az ő gondolkodásukat megérteni, és a szívükben keresni azt a megoldást, amelyre talán még ők maguk sem tudtak pontos szavakat találni. Mielőtt alkotni kezdek, több oldalról megközelítem az elképzeléseiket, és azt is kutatom, miért éppen úgy gondolkodnak a saját világukról, ahogyan elmondják nekem.
Egyetlen ponton nem engedek: a kész munka valóban működjön. Ha valaki görcsösen ragaszkodik egy elképzeléshez, amely szakmailag vagy vizuálisan nem szolgálja a célját, addig keresem a megfelelő megoldást, amíg meg tudom mutatni a különbséget a megálmodott kép és a valóságban is hatásosan működő grafika között. Számomra a tervezés felelősség is: a szépség mellett érthetőséget, használhatóságot és valódi értéket kell teremtenie.

Egykori grafikatanárom azt mondta, idővel olyan megrendelők találnak majd meg, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak. Igaza lett. Nagyon sokáig kellene kutatnom az emlékeimben, hogy felidézzem azokat, akikkel valóban nehéz volt az együttműködés, vagy akik nem találták meg a munkáimban azt, amit kerestek. Úgy látszik, ezen a területen is igaz a régi mondás: madarat tolláról...


Kérdések: Rácz-Akácosi Laura, a MűvészMagazin főszerkesztője.
Válaszok: Sárvári Marianna.
Eredeti megjelenés: MűvészMagazin, 1. szám, 2026.
Az interjú a MűvészMagazin engedélyével került újraközlésre.